Erdélyi Olívia vajdasági végzős egyéni tárlatának megnyitója

Az EFA Nagyvárad – Románia Kiállítási Központ középkori vár fejedelmi palotájában (C épület, 1. emelet) lévő, a nagyváradi „Tavirózsa” Klubja (CFNO) által üzemeltetett ”Ștefan Vilidár István” Galéria ad otthont, Erdélyi Olívia Királyhalom-i, vajdasági fotóművész kiállításának.

Az egyéni kiállítás megnyitójára az idei 7 online technika és fotóművészeti kurzusok program keretében került sor, amelyből 5-öt az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület a várpalotai Kárpát-medence Intézettel (HU) együttműködve szervezett Ștefan TÓTH István AFIAP fotóművész, két nagyváradi Fotográfiai Egyesület elnökének vezetésével.

A megnyitón jelenlévő végzős Erdély Olivia ebből az alkalomból 50 fotográfiát állított ki több ciklusban: riportok, szociofotók, csendélet és tájképek. Az érvényben lévő egészségügyi előírások miatt csekély számban jelenlévő és az online platformon jelenlévő közönséget Ștefan Tóth István AFIAP fotóművész köszöntötte, aki bemutatta, milyen kontextusban került megrendezésre az idén végzett hét online kurzus melyet 120 hallgató fejezett be. „Több mint 45 éves oktatói pályafutásom során megelégedéssel töltött el az, hogy szerte a világban élő több ezer fotózás szerelmesei végezték az általam vezetett tanfolyamokat.

Az idén szervezett online kurzusok lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók által is nagyra értékelt ZOOM platformnak köszönhetően soha nem látott színvonalon tartsam meg a kurzusok előadásait. A jelen kiállítás premiernek számít, amely be bizonyitotta a megtartott tanfolyamok színvonalát és a végzősök tehetségét, aki az Oklevél megszerzése után csupán néhány hónap alatt műszakilag és művészileg annyi értékes képet tudtak készíteni abban a városban, ahol élnek mint Erdélyi Olívia, aki csupán egy kilométerre lakik a szerb-magyar határtól” hangsúlyozta beszédében a nagyváradi fotóművész.

A kiállítás szerzője köszönetet mondott az idei első kurzus elvégzésének lehetőségéért, valamint azoknak, akik elkészítették első egyéni kiállítását, ebben a csodélatos kiállítótérben. A kiállítás megnyitóján a G / 2021-es csoport végzőse Zeffer Szílvia-Petra (a Nagyváradi Művészeti Líceum tanulója) is felszólalt, aki köszönetet mondott az előadónak a kurzusok oktatási módjáért és a tanfolyamon kialakított hangulatáért. A megnyitó zenei pillanatairól a „Duo Varadiensis” zenekar képviselője, Thurzó Sándor József művész (brácsa) gondoskodott, aki több magyar zeneművet adott elő (személyes brácsafeldolgozásában): Bihari Sándor „Ave Maria” című művét, Kodály Zoltán „Este a tábortűznél”, Bartók Béla „Este a székelyeknél” és Popper Dávid „Emlékek”című alkotásait. A megnyitón felléptek a nagyváradi Művészeti Líceum diákjai is, akik erre az eseményre külön műsorral készültek, melyet a Liceum igazgatóhelyettese, Nagy Gabriella tanárnő mutatott be.

A megnyitón a Lupse Anita tanárnő által felkészített Ferencz István diák hegedűn Mendelssohn egyik darabját, a Mircescu Georgiana tanárnő által felkészített Kis Nikoletta diák pedig J. S. Bach egyik darabját adta elő fuvolán. Béres Csilla tanárnő által felkészített három fős diákcsoport, Szlivka Mercédesz, Braun Vanessa és Szávuly Barbara magyar népdalt adott elő. A hallgatók zenei műsorát zongorán kísérte Prof. Ferencz Mercédesz.

A megnyitó meglepő jelenete volt Vass Károly – Mikulás megjelenése, aki ajándékokat osztott a megnyitón jelenlévőknek. Az eseményt online közvetítették az Egyesület Facebook-platformján, melyet több mint 400 fotózás szerelmese követett a világ minden tájáról. Aki nem tudta élőben nézni a fotóművészeti kiállítás megnyitóját, az a linkre kattintva visszanézheti a közvetítést: https://www.facebook.com/EuroFotoArtAsociatieInternationala/videos/1126334781235943

A „Ștefan Vilidár István” Galériában kiállított alkotások megtekinthetők a linken: https://www.eurofotoart.com/efa-creator-members/033-erdelyi-olivia/, valamint a hallgatók utolsó sorozatának munkáit: https://www.eurofotoart.com/efa- kiállítások- termek/efa-online-galéria/

A Nagyvárad és Környéke Turizmust Népszerűsítő Egyesülettel (APTOR) közösen megszervezett új kiállítás 2022. január 4-ig várja a látogatókat, naponta 08:00-tól 20:00 óráig, melyhez a belépés ingyenes.