A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége fotópályázatot hirdetett tagszervezetei és azok tagjai részére MAFOSZ Szalon néven, digitális vetítettképes szalon formájában.
Célja, hogy bemutassa a kortárs magyar fotográfia eredményeit, a fotóművészeti alkotócsoportok legújabb munkáinak kiállításával. A 40 jubileumi pályázaton csak a MAFOSZ tagszerevzetek vehettek részt, melyek a beküldési határideig kifizették a 2023. évi tagdíjukat.
A Szövetség minden tagszervezete egy-egy kollekcióval pályázhatott, amely maximum 24 darab szerzőként maximum 3 képből álhatott. A MAFOSZ szalonra csak olyan pályműveket küldhettek, amelyek a korábbi MAFOSZ szalonon még nem kerültek közönség elé.
A pályázaton a Kárpát-medencei Magyar Fotográfusok Társasága (KMFT) is részt vett, miután a szegedi Kárpát-medence Intézet kifizette az évi tagsági díjat. A beküldött alkotásokat a KMFT júniusi online találkozón közösen a nagyváradi Tóth István AFIAP, ESFIAP támogatásával válogatták ki, majd ezt követően Hős Norbert délvidéki titkár segítségével átméretezve töltötte fel a pályaműveket a MAFOSZ honlapjára. A zsűrizés augusztus végéig fog megtörténni. Addig is sok sikert a résztvevőknek!
Íme az elküldött alkotások: