Fórián Andrea

Fórián Andrea

Partium

A partiumi Nagyváradon élek, 2018-ban végeztem el az Euro Foto Art technikai és fotóművészeti tanfolyamot, az elmúlt néhány évben kialakult az a szemlélet és kedvenc téma, ami felé szívesen fordulok. Így vált egyik szenvedélyemmé a templomok belső tereinek fotózása, a részletek megmutatása. A templomok képi világának ötvözése a Kijelentett Igével, így lesz minden kép egy „fotogramma”. Templomfotogrammák címmel két önálló kiállításom is volt e témakörben az Euro Foto Art Egyesület keretén belül. ​​Célom a „szakrális fotózás”, mint műfaj megteremtése, ugyanis meggyőződésem, hogy csak az a fotós tud művészi szemmel templomot fotózni, aki érti is, amit lát, és mindezt a művészet alázat nevű lencséjén keresztül tudja fénybe mártani, majd lenyomatként a befogadó elé tárni.
Az elkészült fotóban így benne van minden: vallásos lelkület, hit, a transzcendens jelenléte, valamint a Fennvaló dícsérete!

Ahogyan Andrea látja a körülötte lévő világot