![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/5.-Igazolvanykep-Ferenczi-Eva-1.jpg)
Ferenczi Éva
FelvidékSzületésem óta a Felvidéken élek és dolgozom. Ekonómiai végzettségem van, és már több mint tizenöt éve tevékenykedem a biztosítási szakmában.Fotózni autodidakta módon tanultam, kezdetektől fogva ez a szenvedély vezérel. Megismerkedtem a fényképezés varázslatos világával 2013-ban, és azóta is folyamatosan fejlesztem ezt a készséget. 2019-ben csatlakoztam a Helios fotóklubhoz Komáromban, ahol olyan embereket találtam, akik hasonló szenvedéllyel és érdeklődéssel rendelkeznek a fotózással kapcsolatban, mint én. Azóta sok közös kalandunk volt, és számos kiállításon vehettünk részt, nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban és Magyarországon is. Tagja vagyok a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaságnak, és örömmel tölt el, hogy együtt töltöttem velük egy tartalmas hétvégét Óbecsén 2022-ben az első fotótábor keretén belül. Kedvenc fotótémám az emberi pillanatok megörökítése, de nyitott vagyok más témákra is. Szeretem a kreatív megközelítést a fotózásban is, és ezt igyekszem beépíteni a saját stílusomba. Rendszeresen részt veszek különböző nemzetközi fotóversenyeken, és célom, hogy a közeljövőben megszerezzem az AFIAP kitüntetést. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek ezt a kis szeletet az életemből. Várom, hogy további kalandokba vethessem bele magam a fényképezés és a művészet világában!
Ahogyan Éva látja a körülötte lévő világot
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_A-zene-buvoleteben-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_A-zene-oleleseben-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Boszorkany-300x203.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Csillagokkal-tancolo-200x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Elfeledve-200x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Foldanya-300x225.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Formacio-300x203.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Hazafele-225x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Legjobb-barat-300x225.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Magus-200x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Praga-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Sarga-pont-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Szimbiozis-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Tanc-214x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Tukorkep-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Uj-generacio-300x188.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Viktor-300x229.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_Vissza-a-multba-200x300.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_A-jovo-300x200.jpg)
![](https://karpatfoto.hu/wp-content/uploads/2024/05/Ferenczi_A-varazslatos-fa-300x225.jpg)