Lezárult a XLI. MAFOSZ Szalon zsűrizése, melyen 40 alkotóközösség (köztük a KMFT kollekció is) vett részt 923 pályamunkával. A beérkezett munkákat Horváth Imre A-MAFOSZ/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke, Sallai László (Ceglédi Fotóklub), Prauda Miklós A-Mafosz/b, EFIAP (Kontraszt Fotográfiai Társaság) zsűritagok értékelték. A zsűrizés kétfordulós volt. Első lépésben a zsűri pontozással (1–10) döntött a kiállításra kerülő képekről (ponthatár 18 pont volt); 31 alkotócsoport 93 fotója kerül kiállításra (nevezett képek 10,1%-a). Második lépésben az első 9 kép közül a díjazottokat és azok sorrendjét a zsűri külön körben döntötte el.A klubok között átlagpontszám alapján 1. lett a Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesülete; 2. a Kanizsa Fotóklub és 3. a Képolvasók Fotóklub Egyesület. A KMFT a 23. helyezést nyert el (332 pontszámmal) a beküldött 20 képből álló kollekcióval, melyet a 2024.06.21. havi online találkozón közösen válogattunk ki. Kiállított képek össz-pontszáma alapján a Rákosmente Fotóklub végzett az első helyen. Az egyéni versenyben 1., 2., 3. díjas alkotásokat oklevéllel és éremmel, a különdíjas alkotást oklevéllel jutalmazza a MAFOSZ. 1. helyezett lett Soltész Boglárka (Kanizsa Fotóklub): Rozsda című fotója; 2. Papp Csaba (Miskolci Fotóklub Egyesület): Végtelen; 3. Halmos Endre (Rákosmente Fotóklub) Bezártság c. képe. Különdíjat kap Göldner Tiborné (Duna Fotóklub Egyesület): Hűsölő című alkotásával. A Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság tagjai: Kovács Orsolya, Labancz István, Morvay Szabó Edina, Szabó Géza, Tóth István AFIAP, ESFIAP, Bánházi Gyöngyi, Fábián Gergely, Gombár Mária, Hátszegi Csaba, Hős Norbert és Kertész Hajnalka által beküldött képek közül kettőt fogadtak el kiállításra: Hátszegi Csaba (Erdély): Zöld alma (19 pont) és Hős Norbert (Délvidék): Csendes gesztus (18 pont) című alkotását. A KMFT kollekcióban részvevő alkotások pontszámai: Hátszegi Csaba – Zöld alma (19), Hős Norbert – Csendes gesztus (18), Tóth István AFIAP, ESFIAP – Törökországi benyomások (16), Kovács Orsolya – Fénytánc (15), Morvay Szabó Edina – Geometria (15), Szabó Géza – Egyedül (15), Morvay Szabó Edina – Reggel a Giants Causewaynél (15), Labancz István – Kint és bent (14), Kertész Hajnalka – Szárhegyi kisértet (14), Hátszegi Csaba – Nájki (14), Hős Norbert – Megtört lélek (14), Gombár Mária – Három a magyar igazság (13), Hős Norbert – Egy láthatatlan portréja (13), Szabó Géza – Tenger és szikla (13), Hátszegi Csaba – Generációk (13), Kertész Hajnalka – Sóvidéki tél (13), Labancz István Esteledik (13), Tóth István AFIAP, ESFIAP – Törökországi benyomások (13), Fábián Gergely – Felhők felett (13), Kovács Orsolya – Csillagos ég (12), Fábián Gergely – Betlér (12), Labancz István – Megálló (12), Bánházi Gyöngyi – Harmónia (12), Gombár Mária – Pörögve-forogva (11).
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Az egyéni, illetve klub pontszámok letölthetők:
Kiállításra elfogadott képek: