Királyszállási KMFT alkotótábor

Három napos alkotótáborban vettek részt a KMFT tagok, 2024 szeptember 20 – 23 között a királyszállási Nagy-Magyarország Parkban. A tábor 18 résztvevője: Barát Attila, Hős Norbert, Jusztin László  és Svanner Szilvia (Délvidék), Csíki János, Fórián Andrea,  Morvay Szabó Edina AFIAP, Szabó Géza,  Thurzó Sándor József, Tóth István AFIAP, ESFIAP és Tóth Magdolna (Partium), Hátszegi Csaba (Erdély) és Udvardi Árpád (Erdély), Gergely Fábián (Felvidék), Gál Mária,  Gombár Mária, Kajtár Tibor és Szabó Béla (Belső-Magyarország). A szegedi Kárpát-medence Intézet (KMI) és  nagyváradi székhelyű Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (EFANE) által szervezett, az UNESCO által elismert Nemzetközi Fotóművészeti Föderáció (FIAP) égiszének örvendő alkotó tábor megnyitója pénteken, 2024 szeptember 20 d.u. 4 órakor kezdődött a Erdély vadászkastély Konferencia termében Tóth István AFIAP, ESFIAP  köszöntőjével, melyet Szabó Béla EFIAP(Öttevény)hivatásosfotográfus és fotóművésztartalmas és színvonalas előadás követte. Előadás után és a vacsora elfogyasztása elött a résztvevők Szabó Géza által hozott kisüsti pálinkával koccintottak. A Kárpátia étteremben meglepően ízletes vacsora is koccintással folytatódott. Pontosabban a Borbély Zsolt Attila(Temesvár)gasztronómiai borszakértő által vezetett Kárpát-medencei Intézet borkóstolójával, melynek keretén belül 12 üveg Kárpát-medencei magyar bor került bemutatásra és kostolásra. A reggeli utáni környékbeli fotósétára 11:00 órakor került sor, az alkotói kiszállásra Várpalotára, illetve a Trianon Múzeum meglátogatására. A vékonyra sikeredett ebédet (melyből hiányzott az egy pohár víz) az Erdélyi vadászkastély teraszán tálalták. A délutáni program tárlat megnyitókkal folytatódott a Hangária Pavilonban. Az esemény a Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság tagjainak éves kiállításának másodmegnyitójával kezdődött. Az eseményen részt vett és beszédet mondott: Tóth István AFIAP. ESFIAP, ”Janovics Jenő” díjas fotóművész EFANE elnöke és a KMFT alelnöke, aki ünnepélyesen átadta a kiállítás díjait is. A kiállítást megnyitotta: Horváth Imre a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) elnöke, aki felolvasta Dr. Szabó Pál Csaba a Kárpát-Medence Intézet, illetve a KMFT elnökének üzenetét. Ezt követően került sor Hátszegi Csaba a homoródi (Erdély) fotóművész egyéni kiállításának megnyitója a szerző jelenlétében. A kiállított összes alkotást meg lehet tekinteni a EFANE honlapján: https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=826501599684297 A kiállítást  Tóth István EFIAP, ESFIAP, ”Janovics Jenő”  díjas fotóművész EFANE és KMFT elnöke, aki  nagyra értékelte a kiáltó fotóművész alkotásait. A megnyitón beszédet mondott a tárlat szerzője, aki megköszönte a lehetőséget, hogy bemutathatta alkotásait a KMFT tagjainak is. A megnyitókat Horváth Imre a MAFOSZ elnökének vetítettképes előadása követte, aki a kortárs fotóművészetről tartott színvonalas előadása, melyet nagy érdeklődés követtek a résztvevők. A szombati Kárpátia étteremben tálalt vacsora tartalma bepótolta az ebéd hiányosságait. Vacsora után Dr. Szabó Attila, Cs. Szabó László díjas csíkszeredai fotótörténész előadása 20:00 órától Zoom platformon Szathmári Pap Károly a világ első haditudósító fotográfusáról, aki végig fényképezett egy háborút (a török-orosz háborút). Az előadás követően Tóth István AFIAP. ESFIAP fotóművész ajándékba adott minden résztvevőnek az EFANE által beszerzett, a kolozsvári Kritérium Könyvkiadó gondozásába megjelent Murádin Jenő – Szathmári Pap Károly könyvét. Este 9 órától Szabó Géza, Nagyvárad (Partium), KMFT alkotótag, borműkedvelő által vezetett EFANE partiumi borbemutatója. Az előadás színvonalas, vonzó és kimondottan hangulatos volt, melynek keretén belül 5 féle bor lett bemutatva, 3 fehér, 1 rozé és 1 vörös, fajtánkként 2 üveg a diószegi Szönyi és a szilágysági Fort Silvan szőlészetek termékei közül és felkínálva kóstoláshoz az alkotótábor résztvevőinek. A vasárnapi program 09:00 órától szabadtéri fotózással és szakmai megbeszéléssel folytatódott a Nagy-Magyarország Parkban. A déli ebéd után került sor a Tábor berekesztésére.